Szálláshelyek - Debrecen
Szállás Debrecen környékén

Nevezetességek Debrecen környékén

Csokonai Színház - Debrecen (Debrecen távolság: 1 km)

Debrecen Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb nagyvárosa, a régió kulturális központja. Színháza 1915-ben vette fel Csokonai Vitéz Mihály nevét. 1952 óta operatársulata is van.
A színház műemlék-épülete a XIX. század derekán épült, romantikus stílusban, Szalniczky Antal tervei szerint. A homlokzatot allagorikus nőalakok, valamint költők szobrai díszítik, a színház előtt pedig két kiemelkedő igazgatójának mellszobra áll. A színpadnyílás felett Telepy Károly, helyi festőművész alkotása a magyar színészet korai korszakának állít emléket, Debrecenben is fellépő hírességek megörökítésével. Ma az épület 600 fő befogadását teszi lehetővé. Az előadásokon kívül bejelentkezéssel látogatható.

Debreceni Református Nagytemplom (Debrecen távolság: 1.3 km)

Debreceni Református Nagytemplom Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, Hajdú-Bihar megye székhelye, a keleti régió központja. Története a XVI. század óta szorosan összefonódik a reformációval, innen ered a �Kálvinista Róma� elnevezés.
A Debreceni Református Nagytemplom a város legjellegzetesebb épülete a belváros szívében, a Kossuth tér és a Kálvin tér között. Klasszicista stílusban épült a XIX. század elején, alapterülete eléri az 1500 négyzetmétert. Helyén a középkor óta a történelem folyamán mindig is templom állt, azonban ezek vagy tűzvész áldozatai lettek, vagy a harcokban súlyosan megrongálódtak. A mai templom két torony között húzódó főhajóval rendelkezik. A nyugati toronyban található a megrongálódott, de újraöntött Rákóczi-harang. A toronytetőket barokk elemek díszítik. A templom szertartások és rendezvények idejét kivéve hétfőtől péntekig 9 és 16 óra között, szombaton 9 és 13 óra között látogatható, valamint bejelentkezéssel.

Debrecen - Református Kollégium (Debrecen távolság: 1.4 km)

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, a keleti régió központja, Hajdú-Bihar megye székhelye. Újkori története szorosan összefonódik a reformációval, a XVI. század közepén a város lakossága szinte teljes mértékben protestáns volt, ekkor kapta a Kálvinista Róma nevet, és elkezdődött egy szinte egyedülállóan fejlett iskolarendszer kiépítése.
A debreceni Református Kollégium épülete számos történelmi jelentőségű eseménynek volt színhelye: 1849 első felében itt ülésezett a Magyar Országgyűlés Képviselőháza, majd 1944 decemberében itt alakult meg az Ideiglenes Nemzetgyűlés.
A kollégiumban ma múzeum is működik, amely iskolatörténeti és egyháztörténeti tárlattal várja látogatóit hétfő kivételével minden nap, általában 10.00-16.00 óra között, vasárnap csak 13.00 óráig. Az épületben egyedülálló nagykönyvtár és oratórium is található.

Déri Múzeum - Debrecen (Debrecen távolság: 1.5 km)

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, a keleti régió központja, Hajdú-Bihar megye székhelye. Kulturális szempontból központi szerepet játszik, látnivalói és rendezvényei számos látogatót vonzanak.
Az európai hírű Déri Múzeum Debrecen központjában található, egy neobarokk stílusú épületben, amely Györgyi Dénes és Münnich Aladár tervei alapján épült. A múzeum földszintjén két kiállítási szárny található, a keleti szárny a táj jellegzetes madarait mutatja be, a nyugati szárny pedig az ásványok világát tárja látogatói elé. Az első emeleten régészeti kiállítás idézi fel a letűnt korok temetkezési szokásait és halotti kultuszát, és helytörténeti kiállítás mutatja be a gazdálkodáshoz és a régi kézműves mesterségekhez használt eszközöket. Az északi szárnyon a patika múzeum míves bútorzata és egyéb használati tárgyak kiállítása idézi fel a XIX. század első felének polgári életformáját. A második emeleten található Déri Frigyes különleges gyűjteménye, amely az antikvitás és a kelet varázslatos világába nyújt bepillantást. A múzeum hétfő kivételével minden nap látogatható, délelőtt 10 órától április eleje és október vége között este 6, a téli időszakban pedig délután 4 óráig.

Debreceni Egyetem - Egyetemi Botanikus Kert (Debrecen távolság: 1.7 km)

Debrecen Magyarország második legnagyobb városa, a keleti régió legjelentősebb kulturális és oktatási központja. Egyetemének Élettudományi épülete és Könyvtára mellett, észak felé a tanszéki épületszárnyak alkotta udvarok a Botanikus Kert felé nyílnak.
Az Egyetemi Botanikus Kert megalapítására 1928-ban került sor, az egykori Füvészkert utódjaként, amelynek eredeti növényvilága megegyezik a Nagyerdőével. A botanikus kertben található Kőrösi Csoma Sándor emlékfája, amely szülőhelyéről, az erdélyi Csomakőrösről hozott dióból nőtt. A kert mintegy ötezer növényfaja között egyedülálló a kétezer fajt képviselő kaktuszgyűjtemény. A botanikus kert pálmaháza a hét minden napján látogatható, délelőtt 10-12, délután 13-15 óra között.

Nagyerdő - Debrecen (Debrecen távolság: 1.9 km)

Debrecen Magyarország keleti felének kulturális- és idegenforgalmi központja, területén számos látványosság vonzza vendégeit.
A debreceni Nagyerdő nem területéről, hanem fáinak méretéről kapta nevét. A 1082 hektárnyi erdőben, amelyből ma közel 100 hektár természetvédelmi terület, az évszázados kocsonyás tölgyek, gyertyánok és ezüsthársak mérete a 25-26 méter magasságot is eléri. A szabadon látogatható erdő ma kedvelt séta- és kirándulóhely, fái alatt tavasszal gyönyörű gyöngyvirágszőnyeg virágzik. Az erdő szélén, az erdészet központjában oktatóközpont működik, és innen indul a Gyöngyvirág, valamint az Odvas keltike tanösvény.

Aquaticum Termál- és Gyógyfürdő - Debrecen (Debrecen távolság: 2.2 km)

Aquaticum Termál- és Gyógyfürdő - Debrecen Debrecen Magyarország keleti régiójának egyik legmeghatározóbb városa. A napba öltözött városnak is nevezik, története több mint négy és fél évszázadon át összefonódott a reformációval. Gyógyvizének köszönhetően egészségturizmus szempontjából is jelentős szerepet játszik.
Az Aquaticum Termál- és Gyógyfürdő mediterrán élményfürdővel, wellness szigettel, termálfürdővel, strandfürdővel, szállodával és étteremmel várja pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeit. Az egész évben nyitva tartó fedett mediterrán élményfürdő különleges trópusi növényekkel egyedülálló hangulatot áraszt. Található benne hullám- és élménymedence, számos csúszda, mászófal, rengeteg szórakoztató elem és barlangfürdő. A fürdő minden nap délelőtt 10 órakor nyit és este 10 órakor zár.

Debreceni Állatkert (Debrecen távolság: 2.5 km)

Debrecen az ország keleti részén fekszik, az Alföldön. Magyarország második legnagyobb városa, Hajdú-Bihar megye székhelye. Látványosságai közé tartozik a református kis- és nagytemplom, a megyeháza és a városháza, a Déry múzeum, a Debrenceni Református Kollégium múzeuma, a Kölcsey Központ és a Nagyerdő.
Debrecen állatkertje, a Nagyerdei Kultúrpark, Magyarország első vidéki állatkertjeként nyitotta meg kapuit 1958-ban. A 7 hektáros állatkerthez további 7 hektáron vidámpark társul. Egyedi látványosságai közé tartozik a vízkedvelő vastagbőrűek és a védett hazai halfajok bemutatója, a hüllőház és a nagyméretű madárröpdék. A kultúrpark egész évben minden nap nyitva van, reggel 9 órától télen délután 4, nyáron este 6 óráig.

Bocskai Múzeum – Hajdúszoboszló (Debrecen távolság: 19.7 km)

Bocskai Múzeum – Hajdúszoboszló A Bocskai Múzeum Hajdúszoboszlón található, a róla elnevezett utcában. Galériájában Szombati László és Cseh Gusztáv alkotásai tekinthetők meg, míg udvarán egyrészt a XIX-XX. Század fordulójának mezőgazdaságában használt technikai eszközök, másrészt különleges technológiával készült harangok láthatók, az Oborzil Edit – Jeney Tibor művészházaspár alkotásai.
A múzeum állandó kiállításai: Hajdúszoboszló története a kezdetektől napjainkig; Hajdúszoboszló és környékbeli települések temetői kultúrájából; Hajdú-Bihar népművészete; Hajdúszoboszló élő népművészete. A múzeum hétfő kivételével naponta 9 és 13, majd 14 és 18 óra között tart nyitva.

Aqua Palace Élményfürdő - Hajdúszoboszló (Debrecen távolság: 21.9 km)

Aqua Palace Élményfürdő - Hajdúszoboszló A hajdúszoboszlói Hungarospa területén található Aqua Palace élményfürdővel, gyerekvilággal, szaunavilággal, wellness- és fitnesz szolgáltatásokkal várja vendégeit. A vízipalota közvetlen összeköttetéssel rendelkezik a gyügyfürdőbe, a strandra és az aquaparkba.
A vízipalota 15000 négyzetméteren 20 medencét kínál, ezek között található jégbarlang fürdő, mozi fürdő, pávai termálfürdő, trópusi fürdő, gangesz fürdő, római fürdő, tengeri fürdő és barlangfürdő. Az emeleti gyerekvilágban bébimedencék, pezsgőmedencék és állatfigurás családi medence található. A wellness részlegen masszázsok széles választéka, jakuzzis és szaunás privát fürdők, mágnes elvű stressz oldás és relax szoba áll rendelkezésre. A sport szerelmeseit két pályás szörf pálya, két squash pálya és asztalitenisz pálya várja. A második emeleten 25 méteres uszoda található, ahol aqua fitnesz is rendelkezésre áll.

Hungarospa Gyógyfürdő - Hajdúszoboszló (Debrecen távolság: 21.9 km)

Hungarospa Gyógyfürdő - Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló városa az Alföldön fekszik, Debrecentől keleti irányban 21 kilométerre, Hajdú-Bihar megyében. A városban található Magyarország egyik legnagyobb termálvizű fürdőhelye. A fürdőnegyeden kívül a város nevezetességei közé tartozik a Kálvin-téri református templom, a Szent László katolikus templom, a Bocskai István lovasszobor és a Bocskai Múzeum, udvarán egyedülálló látványosságnak számító mezőgazdaság-történeti kiállítással.
A Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt által működtetett fürdőkomplexum Közép-Európa legnagyobb épített strandmedencéjével, különböző élménymedencékkel, csúszdaparkkal, minősített gyógyvízzel és kezelések széles választékával várja vendégeit. Az uszoda egész évben nyitva tart, a strandfürdő és az Aquapark pedig május elejétől szeptember végéig.

Hajdúszoboszlói Repülőtér (Debrecen távolság: 23 km)

Hajdúszoboszló repülőtere a strandfürdő közvetlen közelében található, a fürdő a reptér felől külön bejáraton közelíthető meg. Az 1km hosszú, 800m széles füves repülőtér elsősorban sportrepülőtérként működik, 1950-ben hozták létre, 1968 és 1986 között zárva tartott, ma az Aeroclub üzemelteti. Találhatók itt sárkányrepülők, siklóernyősök és vitorlázórepülők, szerveznek ejtőernyős versenyeket és hőlégballon-bemutatókat.
A repülőtér a repülősportok mellett a nyári időszakban otthont ad az évente megrendezésre kerülő Kösely Kupa díjugrató lovasversenynek, a birka- és slambucfőző örömnapoknak, valamint népi kirakodóvásároknak.

Kálvin-téri Református Templom - Hajdúszoboszló (Debrecen távolság: 23 km)

Hajdúszoboszló belvárosa a fürdőnegyedtől nem messze kínál történelmi épületeket, nevezetességeket, sétálóutcájában vendéglőket és boltokat. A belváros egyik legszebb épülete a Kálvin-téri református templom. A XV. században épült, gótikus stílusban, majd a XVIII. század elején barokk stílusban felújították. A templombelső emellett klasszicista elemeket is tartalmaz, egyik legszebb műemléke a szószék mögött található, 1816-ban készült Mózes-szék, amelyet csillag- és virágdíszes motívumok jellemeznek.
A templom szabadon látogatható, a nyitva tartási időn kívül bejelentkezéssel.

Szent László Templom - Hajdúszoboszló (Debrecen távolság: 23 km)

Hajdúszoboszló belvárosában a Kálvin-téri református templommal szemben áll a Szent László tiszteletére emelt római katolikus templom, amelynek barokk stílusú belső freskóit Takács István festette a XX. század első felében. A festmények Árpád-házi Szent Erzsébet cselekedeteit mutatják be.
A templom építése a XVIII. század második felében kezdődött, az egyhajós épület hátsó részéhez szentély csatlakozik. Kiváló építése folytán a templom csak a XIX. század végén szorult felújításra, a XX. század elején palára cserélték az eredeti zsindelytetőt, a legutóbbi felújítás során, az 1980-as évek végén pedig a templom belső falazata került átfestésre.


Szálloda keresése Debrecen városában

Város:  
Érkezés:  
Távozás:  
Szobák:  
egyágyas:   kétágyas:   háromágyas: 
Személyek száma: